A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Con beszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Con beszámoló. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 7., hétfő

Őszi MondoCon, 2014

Hujjuj, hát ez se most volt. Úgy lenne az igazi, hogy hazaesek conról, és nekiülök megírni mindent addig, amíg még friss… vagy úgy egy héten belül, amikor már ülepedett valamit, nem így, hónapok múlva, retrospektívbe nyomva a dolgot. De hát ez van, ha az ember olyan mérhetetlenül lusta, mint… én.
Kicsit összejött az élet, de mindig így van ez az év második felében, jobban feltorlódnak a conok, így igazán csak a január-február környék mondható uborkaszezonnak. Ami nem baj, kell ilyen is, csak akkor ugye hisztizik az ember, hogy jajj nincs con, hova cpzzek… aztán meg az év második felében majd bírja idővel, pénzzel, meg józan ésszel a hajtást. XD
Mondanám, hogy jó szokás szerint, de ezen most nagyon túltettem, a sokéves átlagot megtörve még rosszabb eredményt produkáltam. Csapatozásból még mindig kivonva magam az egyénizés évének eszméjében őszre originalt terveztem hirtelen felindulásból, Mozart Varázsfuvolájának ihletésére Queen of the Night témában. Úgyis ért már egy éjszaka, éjfél, galaxis, világűr kategóriás valami, ez lett végül belőle. Apránként sikerült összerakosgatni, főleg a sok strassz felragasztása volt időigényes, meg nekem egy originalt kiszülni úgy összességében nehezebb, mint bármit képről megcsinálni. Hát evvan, nem ruhatervezőnek indultam, csak kivitelezek. Úgyhogy mindig jól jön pár forrás, aztán lesz ahogy lesz.
A szombati napomat csúnyán rövidre vettem, és még sose csináltam ilyet. Pedig olyan jó volt hordani, tetszett is. A ruhával időben kész voltam, zsűrizés meg színpadra menetel és némi fotózás után, mentem még pár tiszteletkört, aztán átvedlettem és spuri haza varrni. Még soha, egyetlen versenyemkor sem csináltam ezt, hogy eljöttem volna eredményhirdetés előtt, de most, nyárról tanulva a lemondás jótékony hatását és a szervezetem meg az elmém közti spirituális izét alapul véve… úgy voltam vele, hogy ezt most muszáj lesz meglépni. Ugyanis a másnapi ruhám még nem volt kész. Hah. Általában pont a perfes szokott kész lenni, és a craftossal szenvedek hajnal hasadtáig, de ugyebár egyszer mindennek el kell jönnie, mostmár elmondhatom, ilyen is volt.

photo by Danila

Így tehát be a fürdőkádba, és kössük össze a kellemeset a hasznossal, fürdés közben festegettem meg varrogattam… aztán varrtam, és varrtam egész éjjel, no jó, a heti Sailor Moon részt beleszuszakoltam, hogy ezt azért nézzük meg, de a Doctor Who-ra már nem volt idő, nagy szívfájdalmamra. Helyette varrni, szegni, festeni, és a többi. Közben valamikor este 9 felé jött a hír Danilától, hogy helló, nyertél originalt! El se hittem először, de aztán biztosított róla, hogy nem viccel. XD Életem első egyéni craft nyerése, 8 év után végre megértem ezt is, mostmár boldogan halok meg. (Egyszer.) Úgyhogy újult lendülettel varrtam tovább. Hajnal 2 felé rájöttem, hogy ez bizony úgy nem fog összejönni, mert befesteni vagy 40-50 gyöngyöt, aztán még kézzel egyesével felvarrni, meg le kéne tesztelni, hogy a hajpántba beleakad e a legyező… hogy is volt az az animés ruha…? Hát, az animés ruha kéremszépen majdnem ugyanolyan mint az artbookos, amit eredetileg akartam, csak tíz kiló gyöngy nélkül, és sokkal rövidebb hajpánttal. Na hát akkor, csináljuk ezt, csak ennyi a különbség, kevésbé részlet gazdag és mozgáskorlátozó elemben hiányosabb. A sors fintora, hogy akárhányszor valamit muszájból, a saját hülyeségemnek hála időhiány miatt le kell hagynom egy ruháról, végül bizonyítottan sokkal kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a viselését… Köszönöm, gondviselés, öröm az ürömben! Hajnal 4-ig tehát varrtam, ott beadtam a kulcsot, hogy jóóóó, akkor most 2 óra alvás… ééés utána megint varrtam 10-ig, aztán jajjdejó kééééész, mehetünk conra. Jó, azért még az öltözőben magamra varrtam azt a maradék 2 darab gyöngyöt, hogy a lelki békém rendben legyen, mert sikerült 100%-ra befejezni a cuccot. Mondjuk nem azt, amit akartam, hanem a B verzióját. De az 100% lett.
Ja, és akkor ez csak a varrás része. Ugye a ruha az ruha, azt meg kell csinálni, de ehhez még vegyük hozzá a legyezőzés gyakorlását, pontos ideje tavaszi con utolsó napja óta. 3x legyezőztem versenyen, 3x egyre bonyolultabbat, így erre a végső perfre akartam azt, ahol olyan a ruha, hogy végre fel tudom emelni a karomat normálisan, végre tudok forogni vele normálisan, és talán a hajamba se akadok meg, mert hátra van kötve, a legtöbb része.

Átvedlettem, befontam amit kellett, rendbekaptam magam, és lespuriztam a színpad mögé gyakorolni, bemelegíteni meg kipróbálni, hogy normálisan tudok e mozogni a ruhában és a cipőben. Lassan leszállingóztak a többiek is. Aztán vártunk, vártunk, vártunk… 1 órát, mire kezdhettük… nem volt szép. A többit megtartom magamnak, de azt megsúghatom, hogy pár embernek karóba húzást kívántam, alsóhangon.
Színpadra végül nem vettem fel a cipőt, jobb szeretek mezítláb táncolni, ha már itthon úgy szoktam – kivéve ha direkt cipőben gyakorlok hozzá. Félúton beleakadtam, már megint, ezt Bécsben is eljátszottam, hogy na most akkor hogy is volt, nembaj, ezért tanultam meg sokkal több mozdulatot, hogy mindig tudjak improzni, ha hirtelen elveszteném a fonalat. De a vége jó lett, valahogy mindig a legújabb mozdulatok, a legrizikósabbak sikerülnek a legszebbre, de a legyezőzéssel már nyár óta megtanultam, hogy vagy megkockáztatom, hogy pofára esek, mert benne van, hogy bármikor beleakadhatok, mégha otthon mindig jól is ment, vagy fújhatom a szebb figurákat.

photo by Lorkó Fanni

Végül sikerült, aztán kimentem bóklászni, fotózni. Kicsit se nézhettek hülyének, hogy mit mászkálok két legyezővel, de elmondom a titkom. Én mindig dühös vagy… ja nem, ez a másik. Szóval, ha már megvarrtam egy ruhát, tetszik ÉS még jól is érzem benne magam, ami ritkaságszámba megy több szempontból is, akkor szeretem, ha rajtam van, minél tovább. Ugyanakkor az időjárás és a választott ruha nem sűrűn kompatibilis, de ha kabátot veszek rá, annak meg mi értelme. Viszont, legyező, izommunka, ergó melegen tart. :3
De egy idő után természetesen kénytelen voltam átvedleni, amikor már kezdtem bekékülni, nem csak a hajam. Amúgyis fázós gyerek vagyok, nem is értem, hogy nem fáztam még meg soha cosplayezéskor. Fűt a vágy. XD
Persze az eredményhirdetés is csúszott, így viszont van alkalmam emberekkel beszélgetni, amit általában ki is használok. Introvertált vagyok, igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék beszélgetni olyan dolgokról, amik érdekelnek. Aztán végül félbeszakították a nemtommilyen játékot, hogy beékeljék a nyúlfarknyira kurtított eredményhirdetést. Nyertem legjobb előadást, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, amit 1 hónapos intenzív gyakorlással össze sikerül raknom végül.
Úgyhogy örült a fejem, hogy sikeres cont zárhattam le, és készülhetek a következőre. Meg a következőre… és az azt követőre.



Avagy, üröm az örömben, amit utána kaptam egyes ifjabb, pályakezdő cosplayesektől, a savazást, hogy bunda, hogy nem így kell legyezőzni, mert ő hastáncol, ő már csak tudja, és amúgyis hogy merek én nyerni többször, ki kell engem tiltani a versenyzésből. Szépen pontokba összeszedett érveléssel válaszoltam, és állok mindenki elébe, aki szerint bármikor bármit nyernék, az bunda lenne, mert valakinek a valakije vagyok vagy nagyon sok pénzem van arra, hogy levajazzam az eredményeket.

Tessék próbálkozni, az elején én nem nyertem 2 évig semmit, és utána se annyira sűrűn, szóval nem, ez nem úgy megy (vagy csak nagyon ritkán), hogy a kezdő cps kiáll és tarol, főleg nem perfben, de craftban sem. Ez kérem 8 év kemény munkája, tapasztalata, saját káromon való tanulás vagy nem tanulás eredménye, meg józan paraszt ész alkalmazása. Nem tanultam se táncolni, se írni, se legyezőzni, se fafaragni, de varrni se. Csoportdinamikát és pszichológiát meg szervezést pedig a saját bőrömön tanultam meg, így bármit csinálok, és tetszik másnak, meg magamnak is, akkor büszke vagyok arra, attól függetlenül, hogy a tanult emberek mennyire minősítik le – mert úgy sokkal könnyebb, mint autodidakta módon magába verni az embernek az adott képességet, eszköz használatát. Plusz, nem is lenne pofám olyannal versenyezni, se craftba, se perfbe, amit tanultam, mert az úgy nem fair a többiekkel szemben, szerintem.
Tűnhetek arrogánsnak, de nem vagyok az, csupán ismerem magam, ismerem a játékot és a szabályait, been there, done that, és aki a határozottságot meg az egyenes magyar beszédet arroganciának meg nagyképűségnek veszi, azzal én nem tudok mit kezdeni, valószínűleg még egy szót nem beszélt velem az illető, fikázni meg könnyű, ha hiszünk a másod-harmadkézből kapott pletykáknak.
Mantis out.

2015. március 17., kedd

AniNite, 2014

Péntek
3 nap 10 óra meló után péntek reggel 7 órás indulás, két nagy tatyóval, benne 3 napnyi cosplay, és nagyon minimálisan más szükséges cucc, no meg kaja. Szerencsétlenségünkre nem volt sok szabad hely egymás mellett a buszon, így kókadozó magányban vészeltem át a 3 órás utat Bécsig Bukrejev Hegyi őrületével megspékelve…, bár a szélturbinák látványára meg a határra feleszméltem a könyvemből. Azért érdekes, hogy anno 10-15 éve még az ember akár órákon át tökölhetett egy határátkeléssel (bár ez a délvidékre jobban igaz), jobb esetben nem pakoltattak ki semmit, most meg röhögve áthajt, fel se tűnik, hogy már nem hazai földön van.
Bécsbe megérkezve elszerencsétlenkedtünk az S-bahnig, csináltunk egy jó nagy sort a jegyautomatánál, aztán valahogy sikeresen eljutottunk a szállásra, csakhogy még a szobákat nem vehettük át. Így lecuccoltunk, és mivel csak 4 megállóra volt Schönbrunn, plusz páran el akartak menni oda valamelyik nap, így elugrottunk oda, meg a helyi Sparba némi elemózsiáért. Kétszer jártam már Schönbrunn kertjében, harmadjára ha ott vagyok, mostmár tényleg felmegyek a Gloriette-re - a mászós fajtámat! A vicc, hogy ugye reggel 7-kor az ember még fagyogat, jól felöltözik rétegesen, amúgyis rossz időt mondtak, erre nem megsültünk?
No de lejárt az időnk, vissza a szállásra, előbb ide is adták a szobákat, egész pofás 3 emeletes ágyas szobácskák, szekrények, kis előszoba; mosdó-wc meg a folyosó végén, tiszta kolesz feeling – nem mintha valaha koleszos lettem volna, by the way. Úgyhogy jó cpshez híven, öltözés, smink, és a többi, aztán irány a con, keressük meg, merre van, menjünk, vegyük át a jegyet. Ilyenkor amúgy a bevált módszeremet alkalmazom: keress hülyén kinéző embereket, és kövesd őket. Mindig bejön… nem is értem, miért. XD
Hazai viszonyokkal ellentétben itt nyakba akasztós pass-t kaptunk, amit rendre el is hagyogatott mindenki, jelmez szempontjából sem volt feltétlen előnyös… no de con. Új helyen általában felmérem a terepet, térképpel vagy anélkül, megnézem, mi merre mennyit hogyan, hogy utána mindent be tudjak szépen tájolni. Hát a hely nagy, kicsit a Pecsára hajaz, ahol középen van egy nagy terem, és körbe folyosón a többi termek, helyiségek. Csakhogy itt a nagyterem kb. egy kisebb csarnok, 3 szintnyi lelátóval. És akkor a technikát még ne is soroljam… no, mondtam magamba, itt öröm lesz perfezni. A másik számunkra nagy látványosság az az árusok hada volt. Drágának elég drága, de szerintem mindenki talált magának valami vásárfiát, akár mangát, cuccot vagy simán kaját. Plusz, mindenki kapott valamilyen naptárat belépéskor, ingyér – kérdezték tőlem, hogy milyet szeretnék. Mondom, hát persze, hogy Sailor Moon!!!! Örült kicsi otaku szívem.
Péntek fél nap volt, 15-től kezdődött a con, így nem is maradtunk sokáig se, főleg, hogy az S-bahn fél óránként járt… de azért a fem!Doctor cuccunkkal összeszedtünk pár Whoviant, egyik kedvencem az a srác volt, aki közölte velem, hogy a Kettes a kedvence. El is diskuráltam vele fél német-fél angolsággal a Classicról meg a 6B-ről. Plusz persze összefutottunk a többi magyarral, fotók, vidik, aztán irány haza, rákészülni a holnapra. Azazhogy, én még varrtam, mert persze, mindig kell con előtt varrni, mert persze, hogy nem lehet megcsinálni időben. Így míg mindenki más kidőlt éjfélkor, és még ráhúztam két órát a patent és egyéb varrására, mert ez a jelmez nem akar sose elkészülni. (És a vicc, hogy még mindig nincs kész, mert az egészet szétszedhető patentozással akarom, de még mindig 2 réteg ruha egybe van varrva rajta… viszont, így tuti, hogy a jó isten se szedi szét, én úgy felvarrtam. XD)


Szombat
Ahogy beígértem mindenkinek (avagy hogy be lett fenyítve mindenki), én 6-kor keltem, kisurrantam sminkelni meg lencsét berakni (nálam ez a kettő szenvedős, ebből adódóan időigényes feladat is), utána összeszedtem a többi korán kelő önkéntest és lemásztunk megreggelizni. Avagy teletömtük magunkat a svédasztal bőségéből. Free food, hát jóhogy! Azazhogy, a szálláshoz járt. Ez van, a reggeli a kedvencem, bebizonyosodott pár alkalommal. Utána vissza, felmálházni, menjünk conra, mostmár tudjuk merre, hogyan, mivel!
Mivel én jelentkeztem Classic Cosplay versenyre (ez náluk a craft-perf vegyes kategória), nekem még mailben leküldték, hogy ekkor meg ekkor ide menjek előzsűrizni, így Rhysa meg Lyraevi segítségével összepakoltam magam, és bóklásztam egy sort. Az öltöző itt nyílt volt, bárki bemehetett bármikor, akár otthagyhatták a cuccokat is, bár nem őrizték, ugyanakkor folyton voltak benn emberek, bármikor bementem oda. Én mondjuk otthagytam a cuccom nagy részét, kinek kéne mégis az én turis civil ruhám… meg a madárlátta kekszem-energiaitalom?
Az előzsűrizésnél padokat raktak ki a versenyzőknek, névvel ellátva, mindenkinek megvolt a helye, és sorrendben hívtak minket a zsűri elé. Pár ember ingerenciát érzett az ismerkedésre, szegény gaijin külföldi biztos be van szarva, idegenbe versenyezni menni, próbáltak nyugtatgatni, hogy ne izguljak, pedig egyáltalán nem voltam beszarva. Eleget melóztam ezzel a cuccal, ECre az egészet átfordítottam angolra (mint kiderült, teljesen feleslegesen, mert nem volt követelmény) – de ennek most hasznát láttam, a szakszavaknál mindenképp. A zsűri kedves volt, de tényleg úgy körülálltak, mint akit group-hug-ba akarnak fogni, és mindent megnéztek, letapiztak, megkocogtattak, kifordították a ruhát, hogy lássák az elvarrásokat, stb. Én meg közben próbáltam kézzel-lábbal magyarázni angolul meg németül, épp hogy jött, mert volt amit csak németül tudtam (Waffenregeln!)…
Zsűrizés után szokásos bóklászás következett, de valahogy sose futok bele azokba, akiket épp keresek, mindenki másba bezzeg igen, és 5x körbejárom a con területét. Verseny előtt aztán még gondoltam, mikor máskor, álljunk le gyakorolni, ehhez viszont nekem kell valami elhagyatott hely, ahol nem zavarok, nem is látnak. Csóringer lévén se mp3, se zenét lejátszó mobil, így fejből nyomattam a zenét, közben próbálgattam, hogy nem akadok a legyezőkbe. Külön gratulálok magamnak, hogy még ott szültem ki egy új mozdulatsort – mivel itthon nagyszobába nincs helyem 2 méteres szoknyával forogni meg menetelni, plusz még az 1,5-es legyezők, így ott jöttem rá, hogy milyen szép forgási technikát tudok én ezzel megcsinálni anélkül, hogy közben legyalogolnám magamról a felsőszoknyát. Eközben mellettem bőszen gyakorolt a Frozen csapat, néha egymást méregettük.
Aztán jött a verseny. Még a színfalak mögött is próbáltam kommunikálni a többi versenyzővel, kiderült, mikor elkezdtem az egyik lánnyal beszélgetni németül, aztán kínomban angolra váltottam, hogy ja, ő amúgy angol. Na mondom, akkor szerintem a német kommunikálást itt felejtsük el, elég kihívás az angol is néha. XD
A színpad háttere függöny, két oldalról hátulról lehet felmenni, így teljes a takarás. Két oldalt élőben van kivetítés, plusz még hátul a többi versenyző a színpadot egy TVn nézheti, szóval nagyon spéci kis technikájuk volt. Mikor lementem, kiültem a nézőtérre nézni a többieket, lássam a konkurenciát. Ahogy itthon főleg táncos perfek vannak, úgy ott kinn főleg szöveges, humoros vagy komoly a divat. Csoportos táncot például egyáltalán nem láttam, és az éneklést se nagyon, csak perf részeként. Mondjuk előző nap este volt a valódi perf verseny, ahol inkább a perfet, mint a ruhát értékelik, míg a szombati a vegyes kategória volt, ahol a ruhát is hangsúlyosabban zsűrizték.
Eléggé lefáradtam, úgyhogy pár tiszteletkör után lassan visszavedlettem, nomeg vásárolgattam. A gyűjteményemből hiányzó, beszerezhetetlen PetShop of Horrors mangát egy pult alól kapartam össze, nevetségesen alacsony árért… ekkora mázlit. Plusz két doboz mochit, mert szeressük a japán kaját~
Otthon, kivakarva magam a dzsuvából, némi étel után néztem, avagyhogy otthoni cup ramen, mert jó az, volt a szálláson egy kis konyha a vendégeknek, mikró, miegymás, úgyhogy a csapat egyik része közös zabálást tartott, majd con utáni csocsó-bajnoksággal tetéztük meg a napot – bár cpben viccesebb lett volna. Plusz, össze is pakoltam kicsit még lefekvés előtt, ne holnap kelljen. Öreg koromra nagyon pakolós lettem…



Vasárnap
7-kor kelve, a szokásos rutin szerint sminkelés és lencse, ágylehúzás, majd le reggelizni. Összepakolnom már nem sokat kellett, mert este megcsináltam a nagyját, ugyanakkor így is túl sok cuccom volt, hiába, 3 full cosplay parókával meg minden szarral azért sok helyet foglal el – civilben egy ilyen utazást egy hátizsákkal röhögve le lehet nyomni, ahogy Luca csinálta. Cosplayesek átka ez, kéremszépen. De ugyanez van, ha az ember otthon öltözik vs. conon öltözik – vihetsz magaddal minden addicionális cókmókot.
Kis csapatunk aztán felkerekedett a már jól bejárt úton, csak most megpakolva, mint a piaci kofák, hogy utoljára elmenjünk a conra. Még egypár kör az árusoknál, még ki kéne használni azt, hogy csinálnak az emberről ingyér polaroid képet (de persze, hogy az enyém el lett szarva, nos hát, ilyen az én szerencsém, meg se kéne lepődnöm…). Még egy gyors fotózás, legyen már valami fotó is, mert az elmúlt két napban… 1 évben… 1,5 évben… 2 évben… szóval vannak jelmezek, csak photoshoot nincs hozzájuk…
Aztán meg beülni, és várni az eredményhirdetést. Itt nem AMVket vetítenek előtte, hanem animés filmek trailereit, úgyhogy a Berserket meglátva felgyulladt bennem a régi láng, végülis oldschool classic cosplayer volnék mostanában vagy valami olyasmi is van nálam a még meg nem írt profilban… avagy hogy születnek a tervek. Így. Pont így. És ez még a jobbik eset. A rosszabbik az, amiknek az indokai miatt megkérdőjelezhető a józanságom. De az egy másik cikkre tartozik.
Beülve az egyik kivetítő elé, nagyon kényelmes, hogy úgy látom a színpadot, hogy rá se nézek, és még így is tökéletes. Mindhárom nap eredményét vasárnap mondják el, ugyanakkor van délelőtt is egy eredményhirdetés, meg délután is. Mivel még aznap volt a craft, is a cosplay a délutánira maradt. Fú, mikor átváltottak angolra, ott lehetett már sejteni valamit, aztán szegények meg se ismertek tegnapról, pedig tudtommal jellegzetes az arcom. Annyi cuccot kaptam, hogy nem nagyon fért már sehova, de azért valahogy elhoztam végül, feketeöves pakoló-mester leszek lassan.
A hazautunk kalandosra sikeredett, kifogtuk azt a járatot, amikor mindenki haza akart menni, így nagyon tetrisezve fértünk be, tényleg a hering feeling, Ayamiék így is csak a következő szerelvénnyel tudtak jönni. Mi meg páran előrementünk tovább a buszállomásra, hogy becsekkoljuk a jegyeket, ne kelljen azzal is húzni az időt. De szerencsésen befutottak, így gond nélkül hazaértünk. Aztán itthon szarrá áztunk, vuhú!


Maga a rendezvény, nos… 30-40 con után… igazán olyan elvárásaim sose voltak, hogy engem bármilyen program érdekeljen a cosplayezésen kívül, itt se láttam kb. semmit, bár pl. pár előadás érdekelt volna, mondjuk hogy mit mondanak az okosok a yaoiról vagy az alapvető fotózásról. Ugyanakkor én még mindig cosplayer vagyok, és legtöbbször versenyző is, így én cosplayes és versenyző szemével és hozzáállásával nézem a rendezvényt, a szervezést, a technikát, a felkészültséget. Ez pedig tetszett, főleg a színpadtechnika. Szóval lehet, hogy következő évben ismét megyek, csak mostmár tudom, hogy mire számítsak, így a helyzethez mért elvárásokkal és rákészüléssel. Plusz, esetleg pár nappal tovább, hogy némi városnézés és üdülés-feeling is szoruljon a dologba.

2014. november 18., kedd

Adamas Tábor 2014


Adamas Tábor elérhetősége: https://www.facebook.com/AdamasTabor
Képeket készítette Buga, https://www.facebook.com/BugaPhotography

Életemben először sikerült elmenni táborozni.
Na jó, ez így teljesen nem igaz, mert voltam anno, nagggggyon régen, réges-régen, egy messzi messzi másik életemben matektáborban vagy kétszer, általánosban… de az nem olyan tábor-tábor volt, hogy mozgott az ember meg vadult meg természet közeli programokban vett részt, meg szabad ég alatt aludt (úgy értem sátorban, a természet lágy ölén és szeszélyeinek kitéve.)
Már tavaly is kaptam felkérést az Adamas Tábor szervezőségétől, hogy tartsak előadást valamiről, azonban akkor közbejött a Sziget, és tudvalevőleg melóban nekünk Sziget hetében senki-sehova. Úgyhogy idén, mikor ismét felkértek, egyből rábólintottam, hogy ha a fene fenét eszik is, én most megyek, legyen Sziget vagy bármi. Hát pont Sziget volt persze megint, úgyhogy cserébe napi 10 órákat dolgoztam kompenzálásképp, szóval nem épp életvidám, kipihent és emberbarát hangulatban leledzettem, de azért izgulva vártam.
Előadástémának a Cosplayben a színpadon-t húztam elő ismét, bővítve, megtoldva, praktikusabbá téve, hiszen mégiscsak a perf az én asztalom, bárhogy nézzem is. XD

Falusi idill, falu nélkül.

Két hét imádkozás ellenére csütörtök délután ha épp nem szakadt az eső, akkor csak szemerkélt, így Sophie-val Atkárra érkezve volt részünk megtapasztalni az esőben sátorépítést. Kalandos, főleg, hogy az enyém némileg átázott, de sebaj, majd kiszárad, egyszer… még mindig szerencsésebb egy kis tócsát kerülgetni a 4 személyes sátorban, mint vízben tocsogni.
Tábornyitás, staff bemutatása a szél és esővédett katonai sátorponyvával megerősített „étkezőben”, és aztán első programként felosztottak minket három csapatra. Én világéletemben Mardekáros voltam, szóval szíven ütött, hogy a piros csapat tagja lettem, választott nevünk Daredevils lett. Feladatként pedig egy csapatzászló és egy csapathimnusz írása lett a jussunk. Szexy zászlónk mellé én, mint rezidens perfes és önjelölt író, magamra vettem a kínrímes csapathimnusz írását. Hát nem egy Petőfi, de megtette.
Este-éjjel megvacsoráztunk, és fakultatív program keretében végigszenvedtem egy 3 részes animét, amit nem akarok még egyszer végignézni. Soha. De legalább kaptam XP-t érte. Ugyanis a tábor alatt kaptunk egy kis könyvet, amibe a különböző feladatok teljesítéséért gyűjthettük az XPket. Ez amúgy egy rohadt jó ötlet, mert egyfelől motivál, némi versengés ugye sose ártott meg senkinek, másfelől meg egy rakat programot így még akkor is kipróbál az ember, ha mondjuk egy másikra menne, amit már ismer. Ugyanakkor én nagyon örülök, hogy kipróbálhattam a különböző társasoktól kezdve a lövészeten át majdnem mindent, és remélem majd legközelebb a szerepjátékozás rejtelmeibe is be leszek vezetve, mert az sajnos most kimaradt részemről. Egyik mottóm úgyis az, hogy egyszer mindent ki lehet próbálni. Egyszer. Ha tetszik, akkor többször is.
Fáradt testünket elraktuk másnapra, hogy majd, akkor lesz a fürcsi.
Éjjel amúgy valami motozott a sátor falánál, és nem a kacsák, mert azok hápognak… ugyanis egy kis tó mellett sátraztunk, és volt két kacsa is. De a kacsák hápogtak. Ami motozott, az meg nem. Valószínűleg egerek… azért csak odacsaptam, biztos ami biztos, én sátram.

Készül a gettócosplay!

Reggel Sophieval valahogy olyan jó szinkronban keltünk fel, körülbelül mindenki előtt, hogy azzal a lendülettel el is másztunk a zuhanyzóba, mielőtt elkezdődne a sorbanállás és imádkozás a meleg vízért. Reggeli előtt egy kis taichizás volt Zölddel, esküszöm nagyon jólesett, ezt be kéne vezetni. Aztán némi táplálkozás meg fakultatív program után ismét csapatprogramok voltak, például dobozból kellett összehozni egy cosplayt – ala gettócosplay. Mi, élve az aktualitással, no meg a kapott színekkel, remekeltünk egy TMNT jelmezt.
Ebéd után következtek sorban a meghívottak előadásai, bár kissé hosszúra nyúlt. Először Tulok tartott részletes előadást a jelmezekhez felhasználható anyagok tömkelegéről, majd Sophie következett a gyönyörű festéseivel. Utána pedig szerény személyemen volt a sor.
Perfes vagyok, de utálok élőben beszélni, le is szoktam róla, hogy a színpadon élőben nyomassam a szöveget úgy 2-3 év után, de előadni mégiscsak más. No meg, miről, ha nem a cosplayről tudok pofázni órákat. Szerencsére a végére belejöttem, és tetszett is elég sokaknak az előadásom, még kérdeztek is! Vacsi és még egy esti csapatprogram, éjszakai lövészet, de alieneken kívül senki sem sértült meg.
Note to self, szerezz be egy normális lámpát, mert a fejlámpa szart se ér, és a kis 1 LEDes zseblámpa jobban világít, mint az a szar… Mellesleg ha nappal meleg is volt, kiszáradt minden, direkt ki is nyitottam a sátrat, hogy menjen csak be a meleg, jó lesz az nekem éjszakára, hát nem lehűlt az idő? De annyira, hogy már megint esni kezdett… pedig épp megörültem, hogy jajj de jó, nem kell felhajtani a gatyát, meg a szartaposó bakancs recéiből végre leszedhetem a 10 kiló rászáradt sarat, és bele se fogok ragadni a tó melletti ingoványba. Hát nem. Note to self 2, szerezz be egy nyomorék gumicsizmát is, szegény bakancs nem érdemli ezt.
Szóval ismét a sátort verő eső hangjára aludhattam el, ráadásul nagy okosan a tó felé LEJTŐ földre raktam a sátrat, szóval fejjel előre lejtett… és majd megfagytam, úgyhogy póló, hosszú ujjú, pulcsi, sálat a nyakamba meg a fejemre csavartam, fejtetőig felhúzva a hálózsákot (néha előnyös a kis termet, a 180 hosszú hálózsák teljesen befed), belehúzva a párnámat, és próbálni elaludni… most nem jöttek az állatok, a szúnyogok is jobbára elkerültek.

Reggeli taichi, aka Airbending for beginners.

Reggel ismét irány fürödni, taichi, reggeli – az ember így 2 nap után tisztára beleszokik a menetbe. Szerencsére megint napos idő volt, úgyhogy megint gatya fel, bakancs, várjuk, hogy száradjon a sár, utána majd lehet más cipőre váltani. Csapatjátékok – lovagi torna és konzolos játék, majd kipróbáltam a figura festést, hát… kisebb ecset kellett volna, nagyon türelemjáték, de amúgy szép az eredmény, ha jól csinálja az ember. Nagggggyon aprólékosak azok a figurák. Maradok inkább az anyag meg fegyverfestésnél, ugyanakkor mikor játszottam velük, hát, respect az elkészítők türelmének és kitartásának, hogy milyen jókat és részleteseket tudnak kreálni.
Újabb 3 előadás volt még vacsora előtt, Zacky a kreativitásról szólott, majd Buga vezetett be minket a fotózás rejtelmeibe, végül pedid Dasco mutatta meg nekünk az airbrush hogyan és mikéntjét. Aztán pedig buli illetve fakultatív programok. Plusz össze kellett dobni egy pár perces előadást a csapatoknak, guess who did the brainstorming again! Utána leültünk a szabad ég alatt gyilkosozni, ezzel elvoltunk pár órát, végül már a pulcsi-kabát-minden ruhát magamra veszek kombót übereltem azzal a húzással, hogy kihoztam a hálózsákom, és bebábozódtam – nagy hátránya volt, hogy minden mozgást hallattatott is. Végül hajnal 3-4 felé kidőltem. Áldom azt, aki Tankcsapdát nyomatott sorban, jó volt elaludni rá!

Veszélyes vagyok, fegyverrel meg főleg!

Reggel újabb taichi, mivel mindenki kókadozott, beálltam segíteni paprikát szeletelni a lecsóhoz, ha már volt benne tapasztalatom. Főzni nem tudok, de uborkát, paprikát nagyon faszájosan aprítok, és a hagymától se rohanok el. Még pár program, egypár játék, némi pakolás, mielőtt elmegyünk. Kihirdették a csapatversenyek meg XP verseny nyerteseit, aztán szedelőzködés, sátorbontás, búcsúzás, hazamenetel, vissza a ’civilizációba’.

Nekem nagyon jó hangulatban telt, sőt, röpült el ez a pár nap, egy rakat új dolgot kipróbálhattam, egy csomó új emberrel ismerkedhettem meg, kint voltam, új élményeket gyűjthettem – kellemest és kellemetlent is – ezért jövőre mindenképp megyek, igaz, akkor már csak mezei táborozóként, de hasonló lelkesedéssel! És persze, ajánlom mindenki másnak is! Gyertek, és érezzétek jól magatokat pár napig, hasonszőrű emberek között, érdekes programokkal és lehetőségekkel, amolyan régi conos feelinggel.

2014. augusztus 4., hétfő

2014 Nyári MondoCon

 Erről a conról nem fogok most beszámolót írni, mert amit tapasztaltam és tanultam, az nagyrészt olyan személyes és kvázi spirituális, karakterformáló és megvilágosító, hogy egyfelől senkit nem érdekel vagy értékelné, másfelől úgyse értené meg, mert nem vele történt, így másnak csak egy vállrándítás, nekem pedig sokkal több. A lényeg a lényeg, hogy meglepően jól éreztem magam minden hiba és kudarc ellenére, ami eléggé érdekes és abnormális, főleg részemről. A perfem király lett és végre ismét utolért az az érzés színpadon, a ruha meglepően passzoló és teljesen hasonló, és meg se haltam benne, bele se sültem, nem volt szenvedés hordani (max a vállrész). A kard csudiszép lett, csak macerás hordani a szoknyával, a köpennyel meg a legyezővel együtt, még úgyis, hogy varrtam nekik tokokat. A jövőben szeretném a bécsi conra, és lehetőségeimhez mérten EECC-ra is vinni, mert bár az egész cucc befoglal egy táskát, de eléggé strapabíró és azért craft szintű, ugyanakkor nem félek szétverni egy perffel. :3
photo by Dave


photo by Maitner Albert

photo by PeterX

És a perfem vidója, amit a Youtube letilt, úgyhogy máshova kellett felrakni:
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/2014.-nyari-mondocon-eurocosplay-verseny-cosplay-ekultura.hu-ekulturatv-LzUduRsHVU3kWuGW

2014. április 27., vasárnap

Tavaszi MondoCon 2014

Újabb év, újabb con, új új újabb - Mantis menni zsűribe, már ami az alcímet illeti, az ez lenne, itt az előbb, ott fél mondattal.

Mert tavaly az úgy esett, hogy agyfaszt kaptam a nyári-őszi perfjeimtől, mondjuk az Animekarácsonyos javított az életkedvemen és a cphez való viszonyomon (jó szokásunkat tartsuk meg, ha a random hülyeségek védőszentje is pártol), úgyhogy ezen a tavaszi conon a másik oldalra álltam át... no nem a sötétre, csak az asztal másik oldalára.

Nos, tömören: a cosplay-versenyzés és a cosplay-zsűrizés meglepő módon hasonlít, márpedig azért, mert: nem alszod ki magad, alig eszel, alig alszol, conból nem sokat látsz, ismerősökkel kevéssel találkozol, még kevesebbre van időd, ha úgy esik, hasonlóan agyfasz van, mindig menni kell valahova vagy tenni kell valamit, ha meg cosplayben vagy, akkor ehhez ugyanúgy hozzátársul a cps mizéria, úgymint öltözés, smink, oldd meg ha fotót akarsz, táplálkozz ha tudsz és van miből.
Ennek ellenére, ha nem elsődlegesen versenyző lennék, elmennék állandó zsűrinek... és ha egyszer tényleg ráunok a versenyszférára, akkor valóban menni fogok állandó zsűrinek, már ha kellek. Mert cosplay. Mert legalább azzal foglalkoznék, ami érdekel és szeretek, még akkor is, ha úgymond nem lennék aktív, mint versenyző.

A szombat, jó szokás szerint, agyfaszosabb (ennek a bejegyzésnek ez lesz a topic-word-je), mint a vasárnap, mert ugyebár reggeltől öltözés van, zsűrizés van, aztán színpad, aztán fotó, és késő délutánra lehet hagyni az igények kielégítését, úgymint evés, ivás, pisi, szociális élet élése, és egyáltalán, leülni. Míg vasárnap a verseny dél-egy körül kezdődik, és előzsűrizés híján elég 10-re kimenni, ha az ember mondjuk csapattal versenyez, hogy összerakjon mindenkit és legyen idő egy jelmezes főpróbára is.

Na most vicces mód ugyanez a menet zsűrizéssel is, csak a másik oldalról.

Kimentem Hungexpohoz, ruha, smink, minden nélkül, és szarrá áztam az 1 órás várakozásban, amíg végre 10-kor méltóztattak beengedni, egy kapuval arrébb. Nos, nekem senki se szólt hogy mit merre kéne, amikor szóltak, akkor meg már késő volt. Amúgy a vicc, hogy pont volt egy ilyen álmom pár hete, hogy lekésem a zsűrizést, mert még öltöztem. No, ahogy beléptem a területre, egyből jött a teló, hol vagyok már, mert kezdődne a zsűrizés. Na mondom jól van, hát akkor csapjunk bele, eldobtam mindent, kezdjük, my body is ready, mondjuk a ruhám meg a hajam nem, de hát nah, civilbe se sűrűn lát senki, és úgy tűnik, olyan no-name vagyok, hogy még cpbe se sokat számít, mert még a nevemet se tudják... Hát sajnálom, elnézést, hogy élek, többet nem fordul elő (a reinkarnációba most ne menjünk bele szerintem).

A zsűrizés amúgy részemről fun dolog, látok egy csomó embert, tekintve, hogy évek óta kb. alig bratyizok meg ismerek meg új embereket conon, legalább most valami javulást hoz ez az opció, plusz így tényleg látok minden versenyzőt, és még meg is tudok jópár infót a ruhákról, kiegészítőkről. Sajna a zsűrizés úgy elnyúlt, mint még soha ennek előtte, ezzel mondjuk számolni lehetett a kései beengedés és az időlimit miatt, de még a nap végére időben kiszültük a többiekkel az eredményeket. Ez lett meg olyan 17 körülre, szóval úgy voltam vele, mostmár nem fogok átvedleni, inkább irány haza, hisz szarrá is áztam és ültem a vizes ruhába, con előtt én is varrtam a ruhám hajnal 4-ig, enni se ettem, szóval igen, pihenni kéne már... elvittem a ruhám conra, aztán meg haza - there's always a first time for everything. XD Lassan egy listát kéne írni a hülye esetekből, sztorikból, amik megtörténtek...

Másnap 8 óra alvás után ki akartam menni 10-re, csak 9-kor feltűnt, hogy az odangoim elég gyengén csatlakoznak az alaphajra, szóval le minden, parókaszerelés, ez volt vagy fél óra. De egyik nagy pozitívum, hogy egy sráccal összefutottam a metrón, aki nemcsak felismert, hanem értett is a dologhoz, meg pár más általam kedvelt dologhoz is, úgyhogy jól eldumcsiztunk az Expo felé menet - már megérte, megismertem egy új embert! Hah!

Verseny előtt még volt kis időnk császkálni, így hódoltam a cosplayfotós oldalmnak is, Gabival mint modellel, meg magamról is készíttettem pár képet, hogy azért legyen valami felmutatható - valahogy engem senki nem fotóz szarrá általában conon, nem is értem, miért. XD
Reggelim és napi kajám pedig szponzorálta a Luca&Emese HomeMadeOnigiri kifőzde~

Verseny és zsűrizés elég hamar megvolt, ahogy a craftot, így a perfet is kivételesen végig láttam. Utána ismét társasági életet éltem, mondjuk zsűrin belül, de jó is az, végülis erről szól a con (meg a cosplayről!) Adtunk Zackyvel interjút, bár inkább ő beszélt, mint én (mert úgy látszik, én egy no-name vagyok), utána még mentem pár tiszteletkört, beszálltam a szavazatszámlálásba, mert amúgy jó dolog számolni (mondja ezt az, aki heti szinten leltároz), mentem még pár kört, elküldtem egy bunkó parasztot melegebb éghajlatra, aztán hazajöttem memoárt írni. És most tartok itt.

Képek most nincsenek, mert kevés is lett, nem is kaptam még kézhez azokat se, mert általában nem con napján írom ezeket, hanem amikor jön az ihlet, de most jött...

A jövőben azért vissza óhajtok térni a versenyszférába, EuroCosplayen kipróbálom magam, remélem a román conra is sikerül kijutni, a bécsivel is szemezek, illetve az őszi és téli Mondora megy a szervezés és készülődés ezerrel, csak szép sorban~

2013. december 18., szerda

AnimeKarácsony, 2013

Egy jelmez megszületése, tündöklése és bukása, avagy Egy igazi Tetris dráma

Hogy is volt az a rész, hogy kialszom magam a con előtt? Naaay… sleep is for the weak! Főleg, ha az ember elszámítja magát, és tovább tart megcsinálni, mint hitte.

Történetünk réges-rég, egy messzi messzi… szóval még múlt karácsony előtt én eredetileg is úgy terveztem, hogy Tetris cosplayt csinálunk, aztán jött Danila és valahogy Pac-man lett belőle végül. De a következő terv az volt, hogy na akkor majd most, most Tetris kockák leszünk, jöjjön aki akar~
Év közben jöttek is, aztán mentek is, míg végül ketten maradtunk Rhysával és a nagy tervvel. Kettő is több a semminél, bár tény, hogy egy csapat szebben összeállt volna, mint csupán két kocka. De hát c’est la vie, végül mindig igazol minket az eredmény, és bánhatja, aki kihagyta!
Tehát adva volt a nagy ötlet, hogy legyünk kockák, viszonylag olcsó, gyors és az utóbbi húzásból okulva jól szigetelő jelmez is. Lyra még társult (volna) hozzánk, mint extra kocka, versenyen kívül.

Aztán gondolkoztam – így születnek a beteg ötletek, hogy elkezdek gondolkozni, ártalmas egy dolog, én mondom! – mit is kéne a kocka alá felvenni, mert ha nincs rajtam, akkor ne legyek már conon civilben, legyen valami egyszerű, könnyen összedobható jelmezem még így az utolsó conra, amihez nem kell sok, plusz a kockába is be tudok mászni vele. Hmmmm… Harry Potter? Hmmm… Harry Potter!!! Gabinak úgyis van talárja, kérjük tőle kölcsön a szabásminta végett, nyakkendőm, hajam, minden más van hozzá, már csak tényleg maga a talár kéne, és kész is egy újabb, hivatalos cosplay – hivatalos úgymint nem original, nem closet, nem összehányok valami randomot jobb híján.
Mikor Rhysának megemlítettem ezt az ötletet, benne volt, sőt tovább is gondoltuk, így a craftmanship jelentkezésből performance jelentkezés lett – a történet apropója pedig: átváltoztatjuk egymást kockává. Neki szintén volt egy majdnem kész Luna cosplaye, szintúgy a talár hiányzott hozzá, meg a pálca, így mindketten jól jártunk. Egy sikertelen bevásárló körút után inkább megrendeltük a kartonokat, úgy olcsóbb is volt, meg gyorsan ki is hozták. Közben Gabitól is megkaptuk a talárt, így levettük a szabásmintát róla, kicsit alakítgattunk rajta a saját szájízünk szerint – szeretek felülbírálni tutorialokat és szabásmintákat, ha szerintem én jobban tudom. Ki is szabtuk a cuccokat, közben néha DW-t néztünk, mert kell egy kis szünet is a nagy munka közben. XD

Last minute szerelés még a helyszínen

Egy másik körben Lyrával kiegészülve kockáztunk egy sort. Minden Tetris kockának 17 oldala van – ha az alja nyitott. Ezenkívül különféle lapok kellenek lábhoz, tetőkhöz és az ahhoz kapcsolódó oldalakhoz, úgyhogy komoly agyalással meg lett szülve, kinek melyik fajtából mennyi kell – és aztán méregettünk, vágtunk, hajtottunk, de nem fejeztük be.

A jelentkezéshez a szöveget is ki kellett szülni meg felvenni – ezzel is gondban voltunk, mert nem jött az ihlet, aztán ahogy nekiültünk, csak úgy jött, mint Doctorból a szófosás. És még nem is szívtunk semmit, csak minden hülyeséget ami eszünkbe jutott, beledolgoztunk, és koncepciót, keretet, stílust meg irányt adtam/adtunk a szövegkönyvnek. Amúgyis mindig imádtam stílusparódiákat csinálni, szóval öröm volt vezércikkre átírni a mondatokat, idézeteket, meg tartalmat szülni hozzá. Mellesleg, ha beírom google-be hogy kígyó oroszlán, akkor kiadja a kimérát… aminek a harmadik, kesckefeje ugyebár a Hugrabug tévesen borznak értelmezett címerállata... és a hangulat zellernek is van igazságalapja – tehát ha valami hülyeséget kitaláltam, akkor kellőképp utánanéztem. XD

Következő körben született meg nálam a talár, szép kis szülés volt, figyelve lehetőleg minden részletre, plusz a házcímert is rá kellett applikálni, amihez meg szerezni kellett előbb egyet - ebay is your friend. Ugyancsak készlethiányom volt a szürkésfekete pulcsiból, no meg az azt díszítő szalagokból – amik eredetileg bele vannak dolgozva a pulcsiba, de nem volt kedvem barbár módon belefesteni a bolyhokba, úgyhogy a második legpocsékabb megoldást választottam – szalagot rá… ja, a nyúlós anyagra, ráadásul két szalagot, mert szürke felett 3 mm-es zöld csík van. Lett amilyen lett, sajnos pulcsit szőni/kötni még nem tudok. Még.

Utolsó körben jött maga a Tetris kocka. Pontosabban utolsó nap. Éjjel… hajnal. Eh… 2 liter energiaitallal és némi ennivalóval felszerelkezve nekivágtam, Rhysával szinkronban, szétbarkácsolni a kezem, ismét. Bár mivel már volt tapasztalatom az előző jelmezből, tudtam, hogy mi mennyire égeti majd szét a kezem, miből mennyi kell hozzá… hát olyan 5 krumplis karton és némi minimális sörkarton merevítés ment bele, plusz tényleg most már be fogok szerezni egy bányászlámpát, mert ARC reaktor fényénél bármilyen hangulatos is ragasztani hajnal háromkor, azért mégsem az igazi.

... ajánlom külön figyelmedbe a hangulat zellert...

Olyan reggel 7 órára készen is lettem, csak akkor meg el kellett kezdeni öltözni, smikelni, meg pakolni. Szerencsére Rhysa szerzett egy furgont, így nem volt megint metrózós élmény – jobb is így. Bőven elég volt conra becipelni a kockákat, át a tömegen, talárban, táskával. Rhysának még ott is kellett kicsit bütykölni a merevítéseket belül, és nekem is egy kis extra ragasztás volt a lábrészeknél, ahol merevítés híján az építmény súlya kezdte szétszakítani magát.
Próbáltunk próbálni, de a legcsöndesebb helyről elzavartak minket a szervezők, úgyhogy jobbára verbális megegyezésekre hagyatkoztunk egymással, meg a két CGI ninja segítőnkkel, akik akarva vagy akaratlanul, társultak a csapatba. Aztán be kellett parkolni a színpad mellé, és vártuk a sorunkat.





A performance olyan jól sikeredett, hogy a kockában én is sírva röhögtem a végén a közönséggel együtt. XD Megint hatalmába kerített az az érzés, hogy azt se tudom, mit csinálok, de megy a dolog, megyeget, csak teljesen kikapcsol az agyam a színpadon. Csak a kockás résznél kellett a technikai dolgokra figyelni, pl hogy ha letörik az egyik kapaszkodó bent, akkor hova építettem a következőt (a nap végére majdnem mindet letörtem). De azért jó hallani, mikor tényleg röhögnek az ember poénjain. Utána mentünk benn meg kinn is egy kört kockaként, míg sikerült végül eljutni a sikátorig – közben kemény 3 keskeny nézőnyíláson tájékozódva kinavigálni conról, plusz a talajváltozásokat se láttuk, úgyhogy néha majdnem felbuktam. Na kérem az lett volna a látvány! De az embereknek nagyon tetszett – már amit így a perfekt hő és hangszigeteléstől hallottam, mert még egymással se nagyon tudtunk benn kommunikálni, nemhogy a kinnlevőkkel. Míg a többiek máshol fotóztak, addig mi, két magányos kicsi kocka beparkoltunk a szokásos sikátorba, és rögtönzött dobkoncertet adtunk, mindenki örömére, aki véletlenül ott lakik, egy kis Queen meg DW theme. Ezekért a dolgokért nagyon megérte nem aludni és szenvedni, mert tényleg maradandó pozitív élmények, főleg, ha van társ a hülyeségben!

Ikonoklasztázia... helyett, jelmez-rombolás.

Záróra közeledtével sajnos szét kellett törnünk a kockákat. Már a Millenáris területén is fájdalmas végigcipelni, nemhogy metróval haza, így… a rombolás gyermeki örömével vetettük bele magunkat a strategikus jelmezmegsemmisítésbe – amit reggel felépítettünk, este leromboltuk, míg végül az egészből maradt egy kockányi kartonpapír. Egy jelmez megszületése, tündöklése és bukása. Kifele menet szerencsére találtunk egy nagy konténert, így kecses csuklómozdulattal belevágtuk az egészet a kukába. XD

Draw me like one of your french girls~

Eredményhirdetésre felkeltünk kockáink romjai közül, bár a craftot nem sikerült nagyon szemmel követni, és a perfből is csak az előttünk levőket láttam. De köszönjük a jelölést, a Legjobb előadás díjat, no meg a szexy kis kupát~ Két CGI ninjánknak is adtunk a földi javakból, ha már a közös fotókon nem akartak megjelenni, osztozkodásnál azért ők is megkapták a magukét. XD

Origami, lvl insane!

Aztán összepakoltunk, az első kukánál kidobtuk a kockák földi maradványait, és húztunk haza, személy szerint talárban - előnye, hogy még a normál kabát is aláfér. Otthon aztán szokás szerint levakartam magamról a jelmezt, parókát, sminket, moderáltan összepakoltam, és beültem Trópusi vihart nézni, aminek már a fake trailerein is elaludtam, így 3 nap össz 6 óra alvással a hátam mögött. Újabb élettapasztalat, hogy a kanapé bizonyos esetekben kényelmes is tud lenni, már úgy alvás szempontjából. Másnap aztán reggel döglődve megnéztem a Hobbitot és megettem a conról hozott japán kajákat, reggeli gyanánt. (Aztán délután megnéztük a Hobbit 2-t. Éjjel meg az új Seramyut - YOLO.)

Ezévi utolsó conom tehát ilyen körülmények között telt. Jövő évre egyedül az EuroCosplay tervem az, ami vázlatosnál konkrétabb formát ölt, versenyezni kivételesen nem fogok annyit, és rátérek a már régóta halogatott, egyszerűbb, de kényelmesebb ruhák elkészítésére, a régi fandomjaimon élősködve (úgyhogy egyelőre masszív sailormoonkodás van tervben). És még mindig tervben van, hogy kialudva menjek conra. Ehehe…

Igazából mindannyian kockák vagyunk...

2013. december 2., hétfő

Őszi MondoCon, 2013

For this con, we had amazing costumes with amazing friends and amazing skits, half of the time I felt like shit, got shit, and most of our pics are shitty... that sums it up pretty much the whole thing. At least I love being Loki and Ciel, even if I feel like shit or crying my eyes out (komoly élettapasztalat félig lekötött szemmel sírni, ajánlom, hogy mindenki próbálja ki egyszer!)... positive thing, it's also fits the character. - And that's why, little boys and girls, choose your character carefully, to be in character all the time, in good times and in bad times, too. XD

Külön köszönetet szeretnék mondani a MondoCon hátteres stábjának, akik kifundálták, hogy a rákba kéne engem felvinni a színpadra egy dobozba. Ígérem, többet nem tervezek ilyesmit - vagy ha mégis, akkor megoldom külső segítség nélkül, és nem terhelek másokat a hülyeségemmel.

https://www.facebook.com/BenHardlyPhotography

With Mommy Loki~

Psst, wanna have a Tesseract?

What the hell are you doing, Thor?

Paszuly looks so cool here!
And I'm just suffering, as I always do. XD

Victorian all the way!

And then there was a stage talk with the veteran cosplayers again.
Thank you for the invitation. :3

2013. október 3., csütörtök

CosplayerExpo 2, 2013

A mostani conról inkább nem írok kisregényt, úgyhogy ismét egy rakat kép következik beszámoló gyanánt~

Team V - photo by Jakab Tamás

Marius válaszúton - photo by Jakab Tamás
Pózolj angol lorddal herceggel - photo by Jakab Tamás
Pózolj mindenki kedvenc Thranduiljával! - photo by Berci
Mantis osztja az észt ezerrel - photo by Berci

És a nem-díjnyertes perfünk, de méltán az eddigi legjobb:


(Sztori röviden annak, aki nem avatott a velencei heppöningben: Marius elvált Pandorától, Santino nem kell neki, de jön Armand, és aztán Bianca, akikkel egész jól elvan, csak némi problémák merülnek fel, így aztán Armandot vámpírrá teszi végül, de a boldogság nem tart sokáig, mert Santino sértődötten beleköp a levesbe és pirománkodik egy sort.)

2013. augusztus 22., csütörtök

MAT AnimeCon, 2013

Asszem öregszek, és nemhogy érezni, de lassan látni is lehet... a MAT 10 éves, én pedig pár hónap múlva a cosplayes pályám 7. évébe lépek. Ez a MATos szülinapi con sikeresen visszavitt minket, "öregeket" a Pecsába, ahol anno kezdtünk, úgyhogy bőven megvolt a nosztalgiázás.


Mivel versenyzésen kívül a múltidéző kerekasztalos beszélgetésben is meghívott vendégként szerepeltem mint veterán cosplayes, ezért jó szokásomhoz híven bevágtam a sor elé, megkaptam a jegyem és irány befelé helyfoglalózni - mint kiderült, feleslegesen. Belépve a már jól ismert terep fogadott, reggel pakoló árusok, szorgoskodó segítők és szervezők, én pedig 3 éves jártassággal, amíg 2006-2009 között a Pecsás conokon volt szerencsém az öltözőhöz és a színpadhoz, ismertem a járást. Némi macera után ki is nyittattuk Viktorral betársulva az öltözőt - valahogy 9.30 felé senki nem gondolt rá, hogy azt is meg kéne nyitni, vagy csak nem azt az ajtót.

Közben kiugrottam az ATMhez és le is vásároltam egyből azt az összeget, amit általában jó ha 2 év alatt elköltök egy conon cuccokra - mivel már nem vallom igazán animésnek magam (inkább cosplayernek) és nem is sűrűn vettem cuccokat régebben sem, csak hébe-hóba, szóval cps vagyok, az én pénzem lencsére, pareszra és anyagra megy el havi rendszerességgel (főleg így a cps év őszi szakaszában), nem szoktam még pluszban vásárolgatni is magamnak, max a conra a jegyet és egy 1000-ért a legolcsóbb sushit conon... de most úgy voltam vele, hogy YOLO, és cukik azok a plüssök, fuck my salary. Az eladó nagyon jófej volt, ajándékba adott is még pluszba kicsiket, el is beszélgettem vele kicsit, legalább gyakorlom az angolom...

Ami nagyon megdöbbentő volt a régi conokhoz képest - nincs tömeg. Meleg van, de a tűrhető szinten; hangzavar van, ez szokásos; árusok, workshopok, termek, büfé... de hol az a tömeg, amire emlékeztem, hogy menni nem lehet benne? 2x szaladtam végig, SZALADTAM öltözőtől a kinti fotózásig, és vittem magammal 5 embert futólépésben, és tudtam/tudtunk szaladni. Na ezt régen próbáltam volna meg, pedig igencsak technikás vagyok ebben... alig volt craftos, alig volt perfes, pedig azért a Pecsás színpad az összes közül viszi a pálmát - viszont technikával kiegészítve még mindig az Expos nagyszínpad a nyerő, a maga kivetítőjével, fényével, speckós fényekkel és füsttel... már csak az oroszoktól irigyelt lógassunk be dolgokat a mennyezetről opció kéne a kánaánhoz. Sőt, craftban színpadi jelenés és előzsűrizés se volt!!! - még mindig WTF, ezt muszáj volt...? Aki alapból versenyzésre adja a fejét, annak azért valahol lappang exhibicionizmus a vérében, hogy ne fosson annyira a színpadtól, ha már bevállalta a versenyt = szereplést. Szóval hol a tömeg? Kint?

Jaja, kint. Csapatunk személy szerint jó pár órán át fotózkodott a tűző napon a Pecsa hátában, meg is jegyeztem, hogy jó a con, mindenki kinn van és döglik... ez mondjuk érthető abból a szempontból, hogy cpsként mi aztán sok programra eljutunk, másfelől versenyezni, és főleg csapattal, főleg craftban általában egy egész napos erőltetett menet reggel 7-től délután 16-ig... aztán meg szenvedés kivárni az eredményhirdetést este 8-kor, jobb esetben, ha nem késik semmi - haha, na persze. Másfelől, hol érdekel engem a vetítés, karaoke vagy DDR verseny, a vásárlást letudtam mindenki előtt, kajám/piám van, önellátó vagyok, úgyhogy még enni se kell elmenni sehova. Mondjuk amit sajnáltam, és kipróbáltam volna, főleg úgy, hogy olyan ruha volt rajtam, ami feláldozható kategóriába sorolandó, a cosplay foci és a dinnye szétverés... sajnos pont erre a kettőre nem jutottam el, mert nekem is jelenésem volt a színpadon. Na majd talán máskor... (persze akkor pont nem olyan ruha lesz rajtam, ami koszolható...)

A múltidézés kicsit kurta-furcsa lett, inkább egyéni cps pályáink kezdetét mutattuk be néhány viccesebb vagy egzotikusabb történettel, mint a régi conok hangulatát felidézni. Ha a színpadon nem is, de mögötte azért megvolt a személyes múltidézésem, attól kezdve, hogy jajj de jó, ez az a remek öltöző, ahol van mellette mosdó és még WC is, azon át, hogy jajj, ez a színpad az, emlékszem itt, és ott, és a lépcső, és ilyen magas... és beültem úgy perfet nézni, ahogy anno, a kis kinyitható ablakhoz, amikor 30-40 ember volt előttem, és a dögmelegben vártunk, de látni akartuk a többieket, úgyhogy egy kis résen, ahol le lehetett látni a színpadra, ott tömörültünk 3-4-en, és volt ott anno egy kanapé, amit a hátul levők mindig be tudtak foglalni, és a fiú öltöző ahol Hubi vagy Angelus vagy Gabriel fejére gyilkoltam a parókáikat, és a nagyteremben az állvány alatt, meg maga az állvány ahol görnyedve ülök az első sorában, meg ki-be járkálni az ajtókon, mert úgy gyorsabb... szóval megvolt a személyes nosztalgia, és tényleg ahogy ott fenn ültem a színpadon, azért felötlött bennem, hogy igen, anno innen indultam, erről a helyről, és most, 4 év után ismét itt lehetek és körbenézhetek. És emlékezni azokra, akik már 'eltávoztak' közülünk, és akik még mindig itt vannak, a kedvelt és az utált emberek, a csapatok, a versenyek, a sok emlék, ami conról-conra itt történt, a színpadon, mögötte, körben, a Pecsában.

A Pecsás conokhoz hozzátartozik az agyhúzó várakozás és a bőven indokolatlan csúszás, szóval még ez is megvolt, én meg, mint aki jártas már a dolgokban, mert mindig is így volt, mintha ez lenne a világ rendje, tűrtem birka türelemmel, no meg tele pocival~

Remélem lesz még con a Pecsában, lesz rá kedv és keret megszervezni, mert még így, ennyi év után is, azért ez az, ahonnan sokan elindultunk.

Igen, 12 vagyok...

Craftmanship Legkreatívabb csapat és Közönség kedvence

Obligatory Family Pic

2013. július 22., hétfő

Nyári MondoCon, 2013

Nincs új a nap alatt. 40 fokban bármiben úgy szarrá sül az ember, hogy inkább ültem volna a medencében fürdőruha cpben és szartam volna le, hogy hájas vagyok. De hát a cosplay egy ilyen brutál business, 40 fokban is állni kell a sarat - vagy meleget, vagy hideget, havat, szelet, esőt, és magát az apokalipszist is.
Úgyhogy férfiasan tűrtem, pedig 1 réteg az nem sok cucc, bár a légszomj nem sokat segít meg a fél szemre lekötés sem, de túléltem. A tanulság még nincs levonva, mert nem merem azt mondani, hogy soha nyáron cpt, vagy soha többet ilyet... magamat ismerve képes vagyok 10 réteg bundában is császkálni, ahogy fordítva is tettem már 1 réteg semmiben a -10 fokban térdig érő hóban...


Ami nagyon gáz volt:


  • A színpad - még mindig nem vagyok kibékélve azzal, hogy kint volt, mondjuk legalább fedett helyen, meg volt kivetítő, bár nekünk pont nem volt szükségünk rá.
  • A késői - és itt KÉSŐI, így, capitallal, beengedés, tumultus és szervezetlenség a kezdetben - mondanám, hogy sejj, hozzászoktunk már, és a Holdfénynek, sőt főképp inkább az Exponak meg az egyéb, amatőr kezdeményezéseknek simán elnézem, de azért egy Mondocon-nak, hogy 9.30-kor van beengedés, és abból 10.30 lesz, míg a sor lassan a sínre lóg ki... és hogy nekem kell összeszednem valami segítőt mindenki elé betolakodva a bejárathoz, hogy hé, wtf van, versenyző vagyok, bemennék, melyik a sor, van valami listád, vagy mivan most?
  • Öltöző - eh... jó nekem a szocreál, a csöves, a tornatermi öltöző, semmi bajom nincs egyikkel se, mind megvolt már. De hogy 60-70 emberre legyen egy szoba, kemény 5 székkel, és csak akkor szellőzik moderáltan, ha az ablak és az ajtó is nyitva van - a bebámuló hímegyedek örömére... arról nem is beszélve, hogy, Ákostól idézve: egy tenyérnyi hely sincsen szabadon... (mondjuk mikor fésűt kerestem, egyből találtam a földön szétdobálva egyet! XD)... szarul volt ez az egész átgondolva, ha át volt egyáltalán. Ami nem szervezési hiba, csupán emberi Butaság, hogy beülünk az ösvény közepére tetvészkedni, befoglalunk 3-4 embernyi helyet, befoglaljuk azt az egy szem tükröt és még barikádozunk is elé, és a többi.
Pozitívumokra azért nem térnék ki, mert nem igazán volt - már azon kívül, hogy nyertünk. Még mindig jóllakok egy 1000-esből vett sushival. Nem zárták le a területet, és találtunk új fotóhelyeket. Nem csíptek szarrá a szúnyogok. Fél szemre berakott dioptriás lencsével is látok tökéletesen. Szép volt a telihold.

Mint említettem nyertünk, köszönjük. Megdolgoztunk vele ismét (valaki vállal vállmasszázst?), ha már tavalyról toltuk parókaügyek miatt a perfet, örültünk, hogy végre most megmutathattuk, volt egy orrba-szájba próbálunk fázis random parókavágással megszakítva - sponsored by Paszuly -, kánikulába remek dolog x alkalommal egymás után ugyanazt végignyomni egy szobányi helyen hajmaradékok között, de synchro van. :3
Végre nem last minute varrás volt (hanem 1 hétig 4 órás alvások és 9 óra meló majd próba), aludtam is, még tetszik is, ahogy a felsőm sikeredett, megérte szétszurkálni a kezem és esküszöm kedvet kaptam egy full gyöngyös ruhához (valaki sürgősen beszéljen le róla, mert ahogy tapasztalom, a legembertelenebb fázisok tetszenek meg, mint szegecselés, festés, kilométeres szegélyvarrás, mm pontos varrás és társaik...)
Nem vagyok teljesen megelégedve magammal Cielként, de azért nem rohanok ki sírva a világból se, hogy mennyire ronda vagyok, leszek még Ciel, szeretem és pont akkora mint én, és ugyanolyan grumpy - ha nem látják, akkor meg gyerek... ha nem látják. :3


Back off,... I don't want to ride your elephant!
Véletlenül sikerült lekötős jelenetet produkálni - majdnem fűzős.
Sebastian, behave!

2013. május 21., kedd

HoldfényCon, 2013

Úgy látszik az újévi fogadalom csak felesben jön össze, mert már megint semmit nem aludtam pénteken... és ahhoz képest meglepően jól bírtam, ráadásul csak egy pogácsával meg némi itókával. Mondjuk conra menet a metrón behallucináltam beszélő hangokat, mikor senki a közelembe se ült, de hát na, biztos a szférákból szóltak hozzám. XD

Ami + volt:
  • Conra menet építésről jómunkás emberek utánam szóltak, hogy Sailor Moon, én meg WTF? o.O
  • Volt időm, hogy mászkáljak és beszélgessek barátokkal, emberekkel.
  • Sok ST barát/cps! Én is akarooook!
  • Thranduil bearanyozta a napom~
    Más idegen embert valószínűleg helyből fejbe rúgnék, ha meg akar ölelni minden áron, de neki bármit! XD
  • Nap végén tánci, amí így történt:
    Danilával épp randomkodtunk CaramellDansenre.
    M: Nincs az a jó isten, hogy én oda [színpadra] felmenjek táncolni. Kivéve, ha Gangnam Style lesz.
    D: Pedig pont az lesz.
    Az lett.
    D: Ha menni kell, hát menni kell.
    Szóval senshi fukuban lenyomtam~ XD
  • Jó volt az idő, úgyhogy kinn lehetett dögleni, császkálni, napozni.
  • Ugyancsak a helyszín, a Teátrum, az összes létező con közül a legjobb színpad és technika, még a Pecsáénál is jobb (bár ott kurvanagy a színpad, de a technika sose volt alkalmazva hozzá!)
  • Azt hittem elbasztam a ruhámat, de a képeken ez egyáltalán nem látszik, sőt, meglepően jól néz ki, némely kisebb hibával. Ugyanez vonatkozik a színpadi koreora, amit szintén elbasztam, de ez se látszik. És színpadon már megint fejbe vágtam magam, csak most ostorral. És még ez se látszik a vidin. XD
Ami - volt:
  • Beléptetésnél a mizéria
  • Csúszások, mindenhol
  • Még mindig egy program sincs, ami érdekelne... talán a ST előadást megnéztem volna.
  • Kicsi öltöző, és a mosdót is 3. nekifutásra találtam meg
  • Aki le-Holdtündérez, az megölöm... korbáccsal... megfojtom.
Úgyhogy összességében jó con volt, és minek után már túlestem a tűzkeresztségen, jöhet a többi SM cucc... bár még először egy újabb tesztelős senshi cpt csinálok valószínűleg, mert deréktól lefelé még nem vagyok megelégedve teljesen a csípőrésszel meg magával a szoknyával.
Már csak azt kell kitalálni, hogy mindegyikhez új body-t varrjak, vagy legyen egy univerzális, amin cserélhetők a cuccok - ez mondjuk már technikai rész.




Képek Danila két kacsója által és félig Gery gépével.