Őszi MondoCon, 2014

Hujjuj, hát ez se most volt. Úgy lenne az igazi, hogy hazaesek conról, és nekiülök megírni mindent addig, amíg még friss… vagy úgy egy héten belül, amikor már ülepedett valamit, nem így, hónapok múlva, retrospektívbe nyomva a dolgot. De hát ez van, ha az ember olyan mérhetetlenül lusta, mint… én.

Kicsit összejött az élet, de mindig így van ez az év második felében, jobban feltorlódnak a conok, így igazán csak a január-február környék mondható uborkaszezonnak. Ami nem baj, kell ilyen is, csak akkor ugye hisztizik az ember, hogy jajj nincs con, hova cpzzek… aztán meg az év második felében majd bírja idővel, pénzzel, meg józan ésszel a hajtást. XD

Mondanám, hogy jó szokás szerint, de ezen most nagyon túltettem, a sokéves átlagot megtörve még rosszabb eredményt produkáltam. Csapatozásból még mindig kivonva magam az egyénizés évének eszméjében őszre originalt terveztem hirtelen felindulásból, Mozart Varázsfuvolájának ihletésére Queen of the Night témában. Úgyis ért már egy éjszaka, éjfél, galaxis, világűr kategóriás valami, ez lett végül belőle. Apránként sikerült összerakosgatni, főleg a sok strassz felragasztása volt időigényes, meg nekem egy originalt kiszülni úgy összességében nehezebb, mint bármit képről megcsinálni. Hát evvan, nem ruhatervezőnek indultam, csak kivitelezek. Úgyhogy mindig jól jön pár forrás, aztán lesz ahogy lesz.

A szombati napomat csúnyán rövidre vettem, és még sose csináltam ilyet. Pedig olyan jó volt hordani, tetszett is. A ruhával időben kész voltam, zsűrizés meg színpadra menetel és némi fotózás után, mentem még pár tiszteletkört, aztán átvedlettem és spuri haza varrni. Még soha, egyetlen versenyemkor sem csináltam ezt, hogy eljöttem volna eredményhirdetés előtt, de most, nyárról tanulva a lemondás jótékony hatását és a szervezetem meg az elmém közti spirituális izét alapul véve… úgy voltam vele, hogy ezt most muszáj lesz meglépni. Ugyanis a másnapi ruhám még nem volt kész. Hah. Általában pont a perfes szokott kész lenni, és a craftossal szenvedek hajnal hasadtáig, de ugyebár egyszer mindennek el kell jönnie, mostmár elmondhatom, ilyen is volt.

photo by Danila

Így tehát be a fürdőkádba, és kössük össze a kellemeset a hasznossal, fürdés közben festegettem meg varrogattam… aztán varrtam, és varrtam egész éjjel, no jó, a heti Sailor Moon részt beleszuszakoltam, hogy ezt azért nézzük meg, de a Doctor Who-ra már nem volt idő, nagy szívfájdalmamra. Helyette varrni, szegni, festeni, és a többi. Közben valamikor este 9 felé jött a hír Danilától, hogy helló, nyertél originalt! El se hittem először, de aztán biztosított róla, hogy nem viccel. XD Életem első egyéni craft nyerése, 8 év után végre megértem ezt is, mostmár boldogan halok meg. (Egyszer.) Úgyhogy újult lendülettel varrtam tovább. Hajnal 2 felé rájöttem, hogy ez bizony úgy nem fog összejönni, mert befesteni vagy 40-50 gyöngyöt, aztán még kézzel egyesével felvarrni, meg le kéne tesztelni, hogy a hajpántba beleakad e a legyező… hogy is volt az az animés ruha…? Hát, az animés ruha kéremszépen majdnem ugyanolyan mint az artbookos, amit eredetileg akartam, csak tíz kiló gyöngy nélkül, és sokkal rövidebb hajpánttal. Na hát akkor, csináljuk ezt, csak ennyi a különbség, kevésbé részlet gazdag és mozgáskorlátozó elemben hiányosabb. A sors fintora, hogy akárhányszor valamit muszájból, a saját hülyeségemnek hála időhiány miatt le kell hagynom egy ruháról, végül bizonyítottan sokkal kényelmesebbé és egyszerűbbé teszi a viselését… Köszönöm, gondviselés, öröm az ürömben! Hajnal 4-ig tehát varrtam, ott beadtam a kulcsot, hogy jóóóó, akkor most 2 óra alvás… ééés utána megint varrtam 10-ig, aztán jajjdejó kééééész, mehetünk conra. Jó, azért még az öltözőben magamra varrtam azt a maradék 2 darab gyöngyöt, hogy a lelki békém rendben legyen, mert sikerült 100%-ra befejezni a cuccot. Mondjuk nem azt, amit akartam, hanem a B verzióját. De az 100% lett.

Ja, és akkor ez csak a varrás része. Ugye a ruha az ruha, azt meg kell csinálni, de ehhez még vegyük hozzá a legyezőzés gyakorlását, pontos ideje tavaszi con utolsó napja óta. 3x legyezőztem versenyen, 3x egyre bonyolultabbat, így erre a végső perfre akartam azt, ahol olyan a ruha, hogy végre fel tudom emelni a karomat normálisan, végre tudok forogni vele normálisan, és talán a hajamba se akadok meg, mert hátra van kötve, a legtöbb része.

Átvedlettem, befontam amit kellett, rendbekaptam magam, és lespuriztam a színpad mögé gyakorolni, bemelegíteni meg kipróbálni, hogy normálisan tudok e mozogni a ruhában és a cipőben. Lassan leszállingóztak a többiek is. Aztán vártunk, vártunk, vártunk… 1 órát, mire kezdhettük… nem volt szép. A többit megtartom magamnak, de azt megsúghatom, hogy pár embernek karóba húzást kívántam, alsóhangon.

Színpadra végül nem vettem fel a cipőt, jobb szeretek mezítláb táncolni, ha már itthon úgy szoktam – kivéve ha direkt cipőben gyakorlok hozzá. Félúton beleakadtam, már megint, ezt Bécsben is eljátszottam, hogy na most akkor hogy is volt, nembaj, ezért tanultam meg sokkal több mozdulatot, hogy mindig tudjak improzni, ha hirtelen elveszteném a fonalat. De a vége jó lett, valahogy mindig a legújabb mozdulatok, a legrizikósabbak sikerülnek a legszebbre, de a legyezőzéssel már nyár óta megtanultam, hogy vagy megkockáztatom, hogy pofára esek, mert benne van, hogy bármikor beleakadhatok, mégha otthon mindig jól is ment, vagy fújhatom a szebb figurákat.

photo by Lorkó Fanni

Végül sikerült, aztán kimentem bóklászni, fotózni. Kicsit se nézhettek hülyének, hogy mit mászkálok két legyezővel, de elmondom a titkom. Én mindig dühös vagy… ja nem, ez a másik. Szóval, ha már megvarrtam egy ruhát, tetszik ÉS még jól is érzem benne magam, ami ritkaságszámba megy több szempontból is, akkor szeretem, ha rajtam van, minél tovább. Ugyanakkor az időjárás és a választott ruha nem sűrűn kompatibilis, de ha kabátot veszek rá, annak meg mi értelme. Viszont, legyező, izommunka, ergó melegen tart. :3

De egy idő után természetesen kénytelen voltam átvedleni, amikor már kezdtem bekékülni, nem csak a hajam. Amúgyis fázós gyerek vagyok, nem is értem, hogy nem fáztam még meg soha cosplayezéskor. Fűt a vágy. XD

Persze az eredményhirdetés is csúszott, így viszont van alkalmam emberekkel beszélgetni, amit általában ki is használok. Introvertált vagyok, igen, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék beszélgetni olyan dolgokról, amik érdekelnek. Aztán végül félbeszakították a nemtommilyen játékot, hogy beékeljék a nyúlfarknyira kurtított eredményhirdetést. Nyertem legjobb előadást, köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, amit 1 hónapos intenzív gyakorlással össze sikerül raknom végül.

Úgyhogy örült a fejem, hogy sikeres cont zárhattam le, és készülhetek a következőre. Meg a következőre… és az azt követőre.

Avagy, üröm az örömben, amit utána kaptam egyes ifjabb, pályakezdő cosplayesektől, a savazást, hogy bunda, hogy nem így kell legyezőzni, mert ő hastáncol, ő már csak tudja, és amúgyis hogy merek én nyerni többször, ki kell engem tiltani a versenyzésből. Szépen pontokba összeszedett érveléssel válaszoltam, és állok mindenki elébe, aki szerint bármikor bármit nyernék, az bunda lenne, mert valakinek a valakije vagyok vagy nagyon sok pénzem van arra, hogy levajazzam az eredményeket.

Tessék próbálkozni, az elején én nem nyertem 2 évig semmit, és utána se annyira sűrűn, szóval nem, ez nem úgy megy (vagy csak nagyon ritkán), hogy a kezdő cps kiáll és tarol, főleg nem perfben, de craftban sem. Ez kérem 8 év kemény munkája, tapasztalata, saját káromon való tanulás vagy nem tanulás eredménye, meg józan paraszt ész alkalmazása. Nem tanultam se táncolni, se írni, se legyezőzni, se fafaragni, de varrni se. Csoportdinamikát és pszichológiát meg szervezést pedig a saját bőrömön tanultam meg, így bármit csinálok, és tetszik másnak, meg magamnak is, akkor büszke vagyok arra, attól függetlenül, hogy a tanult emberek mennyire minősítik le – mert úgy sokkal könnyebb, mint autodidakta módon magába verni az embernek az adott képességet, eszköz használatát. Plusz, nem is lenne pofám olyannal versenyezni, se craftba, se perfbe, amit tanultam, mert az úgy nem fair a többiekkel szemben, szerintem.

Tűnhetek arrogánsnak, de nem vagyok az, csupán ismerem magam, ismerem a játékot és a szabályait, been there, done that, és aki a határozottságot meg az egyenes magyar beszédet arroganciának meg nagyképűségnek veszi, azzal én nem tudok mit kezdeni, valószínűleg még egy szót nem beszélt velem az illető, fikázni meg könnyű, ha hiszünk a másod-harmadkézből kapott pletykáknak.

Mantis out.